36. Fejezet

Futkorászás halk zaja töltötte meg a házat. Már korán reggel beindult az élet? A dobbanáshoz hasonlítható zaj megszűnt, és egy csörgő hangja vett át a helyét. Ez Melodie csörgője. Ebből kifolyólag az első hang tulajdonosa Rebeka lehet. Hiába. A Salvatore gyerekek sosem fáradnak ki, és örök mozgók maradnak. Lefejtettem derekamról Damon karját, és egy hangot sem adva kimentem a szobából. Jól gondoltam. Rebeka egyensúlyozott egy tálcával, melyen egy tál rántotta, és egy pohár narancslé volt.

- Megkérdezhetem, mégis mit csináltok? - utaltam a kora reggeli aktivitásukra.

- Stefan bácsinak viszünk reggelit. - közli Rebeka. 

- És ehhez miért kell Melodie? - vonom fel szemöldököm. - Az apró karjaival egy poharat sem lenne képes vinni.

- Magától mászott ki az ágyból. - rántott vállat.

- Máris szöksz, törpe? - vettem fel a padlón mászó kislányomat. - Segítek be vinni. De, óvatosan azzal a tálcával. Nincs szükség törött pohárra, és tányérra.

- Értettem. - ingadozott, majd kis léptekben elsétált Stefan szobája ajtajáig. Segélykérően nézett rám.

- Máris kinyitom. nevettem halkan, hogy Stefan fel ne ébredjen.

Még mindig az igazak álmát aludta. De miért is csodálkozom rajta, hisz nem lehet több 7:00 óránál. Ilyenkor még mindenki alszik. Rebeka, Stefan éjjeli szekrényére helyezi a tálcát, s felmászik nagybátya ágyára. Elkezdi gyengéden lökődni, de semmi reakció. Áttér a fülhúzogatásra, de az sem vállt ki semmiféle reakciót. Végül Rebeka vesz egy nagy levegőt, és beleordít Stefan fülébe. Stefan szemei végre kipattannak, és értetlenül néz rám, majd unokahúgaira.

- Ezt nevezem én praktikus felkeltésnek. - nevetett Stefan. - Mit csináltok itt?

- Hoztunk neked reggelit. - húzta ki magát büszkén Rebeka.

- Amolyan, " Isten hozott újra itthon" reggeli. - somolygok az ajtófélfának dőlve. - Gyere Rebeka, hagyjuk Stefan bácsit zavartalanul reggelizni.

- Nem zavartok. Sőt, örülnék neki, ha az unokahúgaimmal reggelizhetnék.

- Itt maradhatunk Stefan bácsival? - mereszt rám kiskutya szemeket Rebeka. - Légysziii

- Miért kellett megörökölnöd ezeket a kiskutya szemeket. - sóhajtok fel, majd Stefan mellé ültetem Melodie-t. - Mintha apátokat látnám.

- Salvatore hagyomány, hogy minden gyermek rendelkezik boci szemekkel. - puszil Rebeka hajába Stefan. 

Egy mosollyal az arcomon hagyom a reggeliző bagázst magára, és visszatérek a férjemhez, aki még mindig alszik, ráadásul már kezd kissé horkolni is. Felkuncogtam, majd ruha vadászatra indulok. Süt a nap, de kicsit fúj a szél is, így felveszek egy szürke, minta nélküli pólót, egy szintén szürke vékony kardigánnal. Kiválasztom a legkedvencebb farmeremet, és a cicás zoknimat. ( igen, cicás, grrr.) Leülök az ágyunk szélére, amely a súlyom alatt kicsit nyikorogni kezd, ezzel felébresztve Damon-t.

- Az ágy hibája. - okolom a rozoga ágyunkat. - Nem is vagyok olyan nehéz...

- Csak vaságy nélkül nyomsz 1 mázsát... - ásít Damon, majd arcát a párnájába temeti. 

- Hogy te milyen gonosz vagy.. - fonom  durcásan keresztbe kezemet mellkasom előtt. 

- De te mégis hozzám jöttél. - motyogja párnájába.

- Mert szeretlek. - mondom. - Meg vonzó a rossz fiús éned.

- Nem csak a rossz fiús énem a vonzó... - gurul át Damon az én felemre. - Hanem az egész.

- Erre nem vennék mérget. - bujkál a szám sarkában egy sunyi mosoly. - Kezded kicsit elhagyni magad. Már nem olyan kockás a hasad mint régen...

- Apa kinézetem lett. 

- Persze, fogd csak erre. - veregetem meg vállát, majd az ajtó felé indulok.

- Most meg hova mész? - kérdi értetlenül.

- Zabálni, hogy még kövérebb legyek. - mondtam rá sem nézve. - Ha gondolod, gyere te is. Tuti elférsz a hájas seggem mellett. Egyenlőre.

- Most besértődtél? - neveti el magát.

- Én? Dehogy is. - sétálok a hosszú folyosónkon.

Caroline isteni palacsintájának illata csapja meg orromat. Ha rá gondolok, összefut a nyál a számban. Egyszerűen imádom Caroline palacsintáját. Mellette simán meglehetne hízni akár 3 nap alatt is. Észveszejtően főz/süt. Kivétel nélkül mindenki körbeülte az asztalt, és neki láthattunk a reggelizésnek.

- Damon, mikor indulunk vadászni? - kérdezte Stefan a reggeli végeztével. - Nem felejtetted el ugye?

A Salvatore családban van egy olyan hagyomány, minden évben március 16. - án, elmennek állatokra vadászni. Ez már évek óta tart. Damon nem igazán rajong ezért a hagyományért, ellenben a testvérével, aki folyton epekedve várja, mikor élhet az egyik kedvenc hobbijának. Damon fejében már megfordult a gondolat, hogy közölje testvérével, hogy ő felhagyna ezzel a hagyománnyal, de nem volt szíve letörni Stefan lelkesedését.

- Öhm, nem, - dadogja Damon.

- És elfelejtette. - motyogja halkan Alaric, de látszólag mindjárt elneveti magát.

- Figyelj, öcskös. - pásztázza a földet Damon. - Nem lehetne, hogy ebben az évben nem mennénk vadászni? Jövőre jobb lenne. Nincs nagy kedvem állatok után futni.

- Azt akarod mondani, hogy feladnál a vadászattal? - döbben meg Stefan.

- Csak egy kis időre. 

- Ez az egyetlen jó dolog, ami megmaradt a családunkból, Damon. Ne akard elvenni tőlem.

- Te elmehetsz vadászni, csak én nem mennék veled. - próbált könnyíteni a helyzeten Damon.

- Kösz, nincs kedvem egyedül vadászni. - áll fel zaklatottan Stefan, majd kiviharzik az ajtón.

- Ezt jól megcsináltad, tesó. - veregeti meg Damon hátát Matt.

- Pofa be, Donovan. - távozik Damon idegesen.
- Családi dráma... - sóhajtozik Bonnie.

Ez nem értem... Ők sosem veszekednek. Maximum 5-6 évente 1-szer, és akkor is apró-csetlő dolgokon. Ennyire fontos lenne Stefan számára a vadászat? Miért lehet ilyen fontos neki? Mi kötheti hozzá? Meguntam az egy helyben ücsörgést, és a férjem helyett Stefan-hoz mentem. Damon egyhamar megnyugszik, de Stefan nem. Ha őt megbántják, órákig tudja emészteni magát, és elemezni a helyzetet, miszerint ő tett e valamit, vagy a másik e hibás. Nem az a sértődékeny típus, de ha valami tényleg iszonyat fontos neki, érzékeny tud lenni.
- Hello, idegen. - köszönök a búslakodó Stefan-nak, aki rám kapja fejét. - Ne figyelj Damon-re... Látszik, hogy fontos neked ez az egész lövészet dolog.
- Épp ezért esik ilyen rosszul. - vallja be. - Mint tudod, apánk zsarnok volt. De felém kitudta mutatni az emberi oldalát is. Ő tanított meg vadászni. Állandóan együtt mentünk, és ő mondta, mit hogyan csináljak. 10 éves koromban megígértem neki, hogy ha törik, ha szakad, ápolni, és védeni fogom a közös hagyományunkat. Úgy festett, Damon is élvezi.
- Csak nem akart megbántani. - dőlök a falnak. - Látta, mennyire boldog vagy, miközben vadásztok. Nem akarja, hogy ő miatta keljen feladnod mindent, aminek örülsz. Damon sokszor konok, idegesítő, gyerekes, bunkó seggfej tud lenni, de fontos vagy neki. Mégis csak te vagy az egyetlen öccse. Menj, és béküljetek ki. A Salvatore-k nem lehetnek haragban.
Egy mosollyal nyugtázta szónoklatomat. Szétborzoltam agyon zselézett haját, majd felkerestem Damon-t. Újabban a Salvatore-ek nagyon furák. A hátsókertben találtam meg. Bámult a semmibe, közben nyikorgott alatta a fapadló. Hátulról átöleltem, államat vállára helyeztem.
- Meddig szándékozol durcázni? - susogóm. - Nem áll jól neked.
- Stefan kiborult még? - kérdezi továbbra is a távolba nézve.
- Szerintem már nem. És neked sem kellene.
- Nem vagyok kiborulva. - tagadja, majd megfordul. - Én mondtam le. Rohadtul nem érdekel ez a
vadászat.
- A vadászat nem, de az öcséd igen. - mosolygok.
Erre csak a jellegzetes fintorra volt a válasza.
- Csak ennyit tudsz mondani? - háborodok fel. - Damon, lásd be. Makacs vagy, és az istenért sem engednél. Pedig neked kéne. Nem lehetsz haragban az öcséddel úgy, hogy egy házban laktok, egy asztalnál esztek, stb. Akár hiszed, akár nem, szereted az öcsédet. Szóval ha jól akarsz cselekedni, hallgatsz a mangalica feleségedre, és elmész arra a hülye vadászatra. Esetleg megkérheted Stefan-t, hogy egyszer - kétszer vigyen magával valaki mást, mert unod. Nem kell ennek ekkora feneket keríteni.
- Úgy gyűlölőm, hogy igazad van. - húz közelebb magához. - Nem mellesleg, nem vagy mangalica. Úgy vagy számomra tökéletes, ahogy vagy.
- Reggel még nem ezt mondtad. - piszkálgatom hajtincseit.
- Csak hülyéskedtem. - legyintett. - Az alakod még mindig a régi. A feneked olyan formás mint régen. Egyáltalán nem vagy dagadt. És ne is hidd magad annak.
- Jól tudsz hízelegni. - állapítom meg. - Ha most megbocsátasz, meg kell keresnem a lányodat. Segítenem kell bepótolni neki a leckét. Viszont valakinek ki kéne cserélnie Melodie pelenkáját.
- Majd apa megcsinálja. - sóhajtott fel, majd felbattyog az emeletre.
Előkeresem Rebeka leckéit, majd elkönyörögve őt a számítógépétől kezdem bemagoltatni vele az irodalom leckéjét.Az irodalomhoz különös szeretet köti, amit kétségtelenül tőlem örökölt. A kezdetektől fogva vonzódom az irodalomhoz, de látom, hogy nem csak én, Az irodalmat a matek követte, ami már más tészta. Egyikünk sem értette a feladott példákat, így használatba vettük a ház matek zsenijét, Bonnie-t, akinek a segítségével kibogoztuk a számunkra teljesen érthetetlen példát. A nyelvtan már könnyűnek bizonyult. A leckék elkészítése 1 óránál többet nem vett igénybe. A sikeres tanulást egy kis tál fagyival ünnepeltük, közben pedig megnéztük Shrek összes kiadott részét. A második közös kedvencünk, a Jégkorszak sem maradhatott ki a sorból. Időközben Rebekának sikerült bealudnia, amit nem tudok hova tenni, mert hát, a Jégkorszakon hogy lehet bealudni? A világ legjobb meséje, én mondom. Megragadtam a legfrissebb magazinomat, és olvasni kezdtem. Tevékenységemnek csak egy valami szabott határt. A bejövő SMS-em,

" Damon+Hailey = közös gyerek?
Tök elképzelhetetlen, ugye?
Pedig igaz.
Ha még többet akarsz megtudni, gyere a templom romjaihoz, amit évekkel ezelőtt leégettek. Ott választ kapsz minden kérdésedre."

Mi a gyász ez? Mit jelentsem egyáltalán? Igaz lenne? Molly-nak nem Alaric az apja, hanem Damon? Nem, kizárt dolog. Damon sosem csalna meg engem. Bár, mikor még kezdetleges vámpírnak számítottam, Damon és Hailey sok időt töltöttek együtt. Nagyon összemelegedtek. Meg ha jól emlékszem, Hailey abban az időszakban lett várandós Molly-val. Menjek, vagy ne menjek? Ez itt a kérdés. A kíváncsiságom szokásosan nagyobb volt, mint az ellenállásom. Amíg a srácok a Family Guy bűvöletében voltak, kilopóztam a kocsihoz, és elhajtottam a templomi romokhoz, ahol egyszer majdnem felgyújtották Katherine-t. Damon elmesélése szerint, ez akkor történt, mikor az apjuk megtudta, hogy Katherine vámpír. Megkerestette az összes akkoriban élő vámpírt, bezáratta őket egy templomba, amit azonnali hatályban fel is gyújtott. Az összes fogoly odaveszett. Egyedül Katherine tudott életben maradni, mert Damon kiszabadította. Mikor megérkeztem, egyedül voltam. Beugrattak volna? Ekkor két erős kar szorított magához, majd az arcomhoz emelt egy kendőt. Akárhogy próbáltam kiszabadulni, elgyengültem, és teljes képszakadás.



Egy cella szerűségben tértem magamhoz. Sehol senki, csak én. Kezeim megkötözve, ahogy a lábam is. Lépteket hallottam. Körbe néztem, de még mindig senki.
- Engem keresel? - lépett elő Klaus.
- Ki gondolta volna, hogy e mögött is te állsz. - forrnak vérben szemeim. - Te küldted azt az üzenetet is, ugye?
- Lottózhatnál. - mondja, majd egy gonosz, de egyben halk nevetés hagyja el száját. - Bemutatnék neked valakit. Gyere ide, Emma.
Értetlen tekintettel nézem az idegent. Tépett, szőkés barna haja vállára omlott. Arcán meggyötörtség, és fájdalom tükröződik.
- Emma, egy vándor. - mutatja be Klaus. - Emma drágám, tedd a dolgod.
Mögém sétál, majd ujjait az agyamba mélyeszti. Mérhetetlenül fájt. Mintha egy forró vasat forgatnának a testemben. A vándorok jellegzetessége az, hogy akár milyen ártatlannak is tűnnek, nem azok. Képesek egy érintésükkel leszívni minden erődet, és kitörölni a memóriádat. A fájdalom egyre csak erősödött.
- HAGYD ABBA! - kiáltoztam.
- Érzed már, Elena? - lép közelebb hozzám Klaus. - Érzed már, ahogy az erőd kiszivárog a testedből? Emma átveszi a tested fölött az uralmat. Fáj? Hát nagyon nem érdekel.
- Damon megfog találni. - kapkodom a levegőt.
- Tudok róla. - somolyog féloldalasan. - Őt is ide hívtam. Jobban mondva, ide csalogattam. Egyszerre fogok végezni mindkettőtökkel.
- Nem éred meg azt a napot. - szorítom össze fogaimat, megakadályozva, hogy egy nagyot ordítsak.

 

35.Fejezet

Hajnali 1 tájban arra sikerült felébrednem, hogy Damon nincs mellettem, a tévé pedig

feleslegesen ment.Ki nem állhatom, hogyha alszok, de valami mégis akadályozz benne.Ha én aludni akarok, akkor elvárom a maximális és a lehető legnagyobb csöndet, és nyugalmat.A fény hatását a szemem nem nagyon kedvelte, ezért kicsit hunyorognom kellett.Végül mikor már teljesen fel tudtam ébredni, lekapcsoltam a tévét, majd megpróbáltam újra elaludni, ám nem sok sikerrel.Miután beláttam, hogy feleslegesen próbálkozom, Damon keresésére indultam.Rebeka szobájának ajtaja nyitva állt, így gondoltam, ott lébecolhat a férjem. Damon Rebeka ágya szélén ült, a kislányom pedig a könnyes szemeit törölgette.
-Mi történt?-kérdeztem aggódva.
-Rosszat álmodott, s a láza is felment.-közölte Damon.-Plusz még fájlalja a torkát.
Odasétáltam a lányomhoz, majd a homlokára tettem a kezem.Tűz forró volt.Amilyen gyorsan csak lehetett, kerestem egy lázmérőt.Amint az meglett, visszaszaladtam Rebekához, és megmértem a lázát.37.5.
-Hőemelkedése van.-sóhajtottam.
-Akkor most mit csinálunk?-nézett kérdőn rám Damon.
Eszembe jutott, hogy a gyógyszeres szekrényben van fájdalom csillapító, úgyhogy leküldtem Damon-t, én pedig itt maradtam Rebekával.
-Meglátod, egy szempillantás alatt jobban leszel.-mosolyogtam rá megnyugtatóan.
-Akkor holnap nem kell mennem iskolába...?-vigyorodott el azzal a tipikus Salvatore vigyorral, amit kétségtelenül az apjától örökölt.
-Ezt még holnap megbeszéljük.-kuncogtam.-És attól függ, mit mond a doktorbácsi.
-Biztos ki fog írni egész hétre.-mondta izgatottan.
-Ahogy a mondás tartja, ne igyál előre a medve bőrére.
Ekkor Damon meg is érkezett a gyógyszerrel, és egy pohár vízzel.Rebeka a gyógyszer láttán elszörnyedt, és esze ágában sem volt bevenni.Nagy nehezen megértettük vele, hogy ezt a gyógyszert muszáj lesz bevennie, különben örökké beteg lesz.Először ez őt nem izgatta, de később mikor Damon megígérte neki, hogy amint meggyógyult, elviszi fagyizni, már több reményt láttunk.Rebeka bevette a gyógyszert, amit lekísért a pohár vízzel.Alaposan betakargattuk, s mindketten egy puszit adtunk a homlokára.Damon-nel visszamentünk a szobánkba.Damon-höz bújtam, amilyen szorosan csak tudtam, majd rögtön el is nyomott az álom.

~Álom~

Bekövetkezett a következő évszak.A tél.Hó borított mindent, a gyerekek pedig odakint hógolyó csatáztak, vagy hóembert építettek.Damon és én úgy döntöttünk, lehozzuk a tóhoz Rebekát, és

megtanítjuk korcsolyázni.Viszont először fel kellett mérnünk a terepet.Ráléptem a jégre, viszont az kicsit berepedt.Tettem még egy lépést, ami biztonságosabbnak látszott.Úgy véltem, hogy rámehetünk, hisz egész szilárdnak tűnik a jég réteg.Kiéltem a gyerekkori vágyaimat, és ide-oda kezdtem csúszkálni.Az egyik csúszásnál viszont valami különöset éreztem.Mintha megütötték volna a talpamat.Visszamentem ahhoz a ponthoz.A látványtól még az utolsó lélegzetem is elszállt.Stefan fuldokolt a jég alatt.Meglátott, és a nevemet kiabálta.

-Damon!!-kiabáltam a férjemnek, de mintha meg sem hallotta volna.

Puszta kézzel próbáltam feltörni a jeget, de lehetetlennek bizonyult.Stefan-nak a megmaradt levegője is elment, és lecsukta a szemeit.Én továbbra is próbáltam kiszabadítani őt a jég fogságából, de nem sikerült.Könnyekkel a szememben estem térdre, s kezdtem hangosan zokogni,

~Álom vége~

A szemeim reggel 7-kor kipattantak.A hasam görcsbe rándult, mikor visszagondoltam az álmomra.Ez jelenthet valamit? Tudom, hogy én mondtam, hogy ne keressük Stefan-t, de ezután az álom után, már
kezdek komolyan aggódni Stefan-ért.Pár perccel később már Damon is felébredt.

-Szerintem te álmatlanság titiszben szenvedsz.Mintha egy tornádóval aludtam volna.

-Ne haragudj, csak rosszat álmodtam.-mondtam, majd felültem.
-El is mondod, hogy mit álmodtál?-ült fel ő is.
-Levittük a tóhoz Rebekát, és megakartuk tanítani korcsolyázni.Megláttam Stefan-t a jég alatt, és próbáltam segíteni neki.Neked is kiabáltam, de meg sem hallottad.Megpróbáltam a saját kezemmel kiszabadítani, de nem sikerült.Stefan-nak elfogyott a levegője, és meghalt odalent.
-Ez bizarr.-állapította meg Damon.
-Kezdek egyre jobban aggódni érte.Talán fel kéne...
-Nem!-vágott a szavamba Damon.-Még te mondtad, hogy semmi értelme nem lenne annak, hogy zaklassuk.Szüksége van egy kis magányra.Az öcsém egyébként sem szereti, ha hívogatják.
-Én is tudom mit mondtam.De kitudja mi van Stefan-nal...Lehet hogy elfogták, vagy embereket öl.Te is tudod milyen.Képtelen leállni amikor igazi embervérhez jut.
-Ne aggódj miatta.Tud vigyázni magára.-simított végig a karomon Damon, majd felkelt.
-Azt kétlem.-motyogtam, s én is elkezdtem öltözködni.
Rossz előérzetem van.Stefan-nal bármi megtörténhet.Megértem, hogy egyedül akar lenni, de adhatna valami életjelet magáról.Mert így kezdek kétségbeesni.Miután megkíséreltem a felöltözést, lementem a konyhába.Főztem egy kis teát, miközben felhívtam az orvosunkat, aki 9:00 órára adott időpontot Rebekának.A tea mellé pedig két darab pirítóst is elfogyasztottam.Olyan 8:00 körül felöltöztettem Rebekát, és félkor elindultam vele.A váróban egy kis ideig várnunk kellett, hisz voltak akik előbb kaptak időpontot mint mi.Amikor mi is sorra kerültünk, vizsgálat alá vetették a lányomat.Meghallgattak a szívverését a sztetoszkóppal, és megnézték, hogy piros e torka.Torokgyulladást állapítottak meg, és Rebeka jóslata beteljesedett.Kiírták 1 hétre.Viszont, rengeteg gyógyszert kell szednie, amit biztos vagyok benne, hogy nem akar majd bevenni.De, ha beleőszülök is, beszedetem vele.Haza felé menet csak az álmomon kattogott az agyam.Ezernyi kérdés fordult meg a fejemben, amire egyenlőre még nem kaptam választ.Mit jelenthet? Jelent ez egyáltalán bármit is? Történt volna valami Stefan-nal? Ha igen, akkor mi történhetett vele? Merem remélni, hogy nem valami súlyos.Amikor hazaértünk, a ház apraja s nagyja egy szempillantás alatt felszívódott.Csak Claire volt otthon.Rebekát felküldtem a szobájába, ezért kettesben maradtam a nővéremmel.
-Többiek?-néztem körbe a hatalmas házban.
-Caroline és Matt bementek az óvodába, hogy beszéljenek Justin óvónőjével, mikor kezdheti el Justin az óvodát.Ric és Phoebe lementek a Grillbe, Damon és David pedig elmentek sétálni Melodie-val.-számolt be.
-Na és Bonnie?
-Ja, ő odafent van.
-Remek.-sóhajtottam fel, és lezuhantam a kanapéra.
-Valami baj van? Szomorúnak tűnsz.-kérdezte érdeklődve.
-Volt egy álmom Stefan-ról.Aminek a végén ő meghalt, és nem tudtam neki segíteni.Azóta rossz előérzet gyötör vele kapcsolatban.Meg akarom őt találni.
-Figyelj, én ezt nem tartom jó ötletnek.Tegnap majdnem megöltek.Nem kockáztathatsz.
-De ha továbbra is ölbe tett kézzel fogunk várni, addig Stefan lehet kínok közt vergődik.
-Akkor mit akarsz, mit csináljunk?
-Több emlékem is van a tegnapról.Viszont van egy, ami különösen megmaradt.Amikor Kai és Katherine próbáltak legyengíteni, láttam az egyik sarokban egy fekete csuklyás alakot.Katherine-ék szövetségese lehetett.
-Silas...-sütötte le a szemét.
-Te tudod ki volt az?-döbbentem le.
-Josh elmondta, hogy ő is részt vett a támadásodban.S mikor még Klaus szövetségese voltam, ő is mesélt róla egy s mást.
-Mint például?
-Silas egy ősi vámpír.Mint Klaus.De Silas jóval erősebb Klaus-nál, és a hozzá hasonló vámpíroknál.Klaus elmesélte, hogy anno a Salvatore vérvonal volt a legerősebb.És a Salvatore vérvonalból egy bizonyos Jhon Salvatore elszerette Silas menyasszonyát, Aurórát.Amikor ezt Silas megtudta, örökre elakarta pusztítani az összes Salvatore-t.Sőt.Az egész vérvonalat.Azóta Silas legfőbb célpontja, a Salvatore-k.
-Gondolod, hogy elrabolta Stefan-t?
-Fenn áll az esélye.Meglehet, hogy azt a levelet nem is Stefan írta.Silas írta meg helyette.Stefan-t pedig könnyűszerrel elkábította.
-Mihamarabb meg kell találnunk Stefan-t.-pattantam fel az ülőalkalmatosságról.-És már tudom is ki tud segíteni ebben.
Azon nyomban lehívtam Bonnie-t, aki egy varázslat segítségével letudta nyomozni, hol is járt utoljára Stefan.Mikor megtudtam, hol is volt utoljára, azt hiszem, egy életre elég lesz a meglepetésekből.A vámpírbárban járt.Pont azon a helyen, amit a legjobban utál az egész világon.Stefan-t mindig is taszította az a hely, és az ott történő öldöklés.A következő döntést hoztam meg, amelyben nem tűrök el ellentmondást Damon részéről.Előkerítjük Stefan-t.Még ma.Amikor férjem hazaért, rögtön közöltem is vele az elképzelésemet.
-Mond, te meghibbantál?-mondta némi idegességgel a hangjában,-Tegnap sikerült majdnem
elveszítenem téged.Nem akarom újra átélni azt az érzést.
-Damon.-kulcsoltam össze kezem nyaka körül.-Az öcséd bajban van.Nekünk pedig segítenünk kell rajta.Nem érdekes, hogy tegnap mi volt.Nekem az a legfontosabb, hogy Stefan végre itt legyen velünk.A családjával.Gondolj bele.Az elmeséltek alapján, Klaus a húsvéti nyuszi Silas-hoz képest.S az öcséd ennek a szörnyetegnek a markában van.-könnyeztek be a szemeim.-Tennünk kell valamit.De sürgősen.
Damon-nek a szemeiben könnyek gyűltek, amiket azonnal el is tüntetett.
-5 perc, és indulunk.
Magamhoz öleltem Damon-t.Az, hogy végre legyőzte a makacsságát, mérhetetlenül nagy örömöt okozott nekem.Úgy is lett.Bepakoltunk mindent, amire csak szükség lehet, s útnak indultunk.A vámpírbár csak pár mérföldnyire van innen, a 26-os főúton.Mikor megláttam az ismerős épületet, görcsbe rándult a gyomrom.Már a kinézetétől is megrémültem.Vaskos falak, amelyeken vér foltok voltak felverődve.Valószínűleg az áldozatok vérei.Az egész hely olyan kihalt, és félelmetes.Érdekes módon, a bár üresen állt.Csak a pultos tisztogatta a pultot.Damon szembe állt a pultos lánnyal, mutatott Stefan-ról egy képet, majd megszugerálta.
-Itt járt, Stefan Salvatore? Ha igen, mit csinált?
-Igen, itt.-mondta a lány teljes extázisban.-Ivott a véremből, majd azt mondta, meneküljek.
-Értem-vetett véget a szugerálásnak Damon.
-Megkínálhatlak titeket egy itallal?-kérdezte kedvesen.
Én nem fogadtam el, míg Damon igen.Damon lehúzta a pohár whiskyt, ami egész más volt, mint a többi whisky.Damon eszeveszettül fuldokolni kezdett tőle.
-Ver-verbéna.-köhögte.
Ebben a pillanatban egy fa lövedék ért végbe a vállamban.Kihúztam a lövedéket a vállamból, majd hátranéztem a támadómra, aki megfutamodni látszott.
-Utána megyek!-rohantam volna el,  ha Damon nem ránt vissza.
-Viccelsz?! Az előbb majdnem megölt téged!
-Nem számít! Tudni akarom, ki ő.Lehet tudja hol van Stefan.
-Felejtsd el, Elena.-makacskodott.
-Kérlek Damon.-kérleltem.
Damon csak felsóhajtott egy nagyot, majd így szólt.
-A baj legkisebb jelénél eljössz onnan megértetted? Nem érdekel, hogy Silas megkapja amit akar, egy hajszálad sem görbülhet meg érted?!-papolta, mire én csak bólogatással válaszoltam.-Csókolj meg.
Habozás nélkül teljesítettem kérését.A csókunknak a levegő hiány vetett véget.Elrohantam a bárból, és követni kezdtem a lábnyomokat, amik az erdőbe vezettek.Nagyon nehezen tudtam eligazodni az erdő sűrűében.Van esze a csajnak, az biztos.
-Engem keresel?-hallottam mögülem egy ismeretlen hangot.
Megfordultam, s azt a lányt láttam meg, aki az imént rám támadt.
-Ki vagy te?-lihegtem.-És mit akarsz tőlem?
-Most én kérdezek.-szorította meg a karomat, ami rettentően fájt.-Silas-t keresitek igaz?
-Ismered őt?
-Oh, jobban mint hinnéd.-vigyorodott el, majd elengedte a karomat.-A nevem Qetsiyah.Egy ősi boszorkány, némi sötét múlttal.
-És mi közöd van Silas-hoz?-faggattam.
-Silas és én anno egypárt alkottunk.Elhitette velem hogy tényleg szeret, és rávett, hogy készítsem el a halhatatlanság bájitalát, hogy örökké együtt lehessünk.Az esküvőnkön akartuk bevenni.Azon a napon hirtelen minden összedőlt.Egy igazi álom esküvőt terveztem magunknak.Virágokkal, füzérekkel.Egyszer csak a virágok hervadni kezdtek, és kezdtem megijedni.Amikor elakartam rakni a bájitalokat, mindkettő eltűnt.Ekkor jöttem rá, hogy Silas becsapott.Körbe kérdeztem embereket, hogy

látták e Silas-t, és a legtöbbje azt mondta, hogy egy erdőbe látták bemenni egy nővel.Utánunk eredtem, és meglestem, kivel is csal meg Silas.Fény derült az igazságra.Egy hozzám igen közel álló személlyel akarta megitatni a bájitalt.A szolgálómmal, Emily Petrovával.
-Ez az Emily, Katherine Pierce rokona volt?
-Emily volt a Petrova vérvonal első leszármazottja.
-És azután mi történt?-kíváncsiskodtam.
-Amíg Silas elment egy kis időre, hogy élelmet szerezzen maguknak, addig én megöltem Emily-t.Természetesen Silas ezt hamar meg is tudta, és örök bosszút esküdött ellenem.
Ekkor Damon is megérkezett.A szemeiben némi megkönnyebbülést, ám ugyanakkor haragot is láttam, mikor Qetsiyah-ra nézett.Ha szemmel ölni lehetne, Qetsiyah már rég halott lenne.Elmagyarázzam, hogy Qetsiyah segíteni akar nekünk, s nincs semmi oka arra, hogy csőbe húzzon minket.Qetsiyah azt is elárulta, hogy Silas-nak van egy rejtekhelye, ahol valószínűleg Stefan-t is rejtegeti.Csak van egy bökkenő.Damon nem tud be jönni, mert azt a házat, egykor olyan boszorkányok uralták, akik haragudtak a Salvatore-ra.De Qetsiyah igen, mivel ő is azok közé a boszorkányok közé tartozott.Így csak én tudok bemenni.A ház valahol az erdő sűrűjében található, egy igen eldugott zugban.Qetsiyah elmondása szerint azért van ennyire elrejtve, mert akkoriban boszorkányokra vadásztak, és Qetsiyah anyja, és annak pár követője elakart bújni, ameddig lezajlanak a gyilkolások, és biztonságban tudhatják magukat.Amikor megtaláltuk az elrejtett házat, Qetsiyah megpróbált belépni, de az ajtó zárva van.
-Akkor hogyan tovább?-faggatta Damon.
-Silas nagyon átlátszó.Amilyen gonosz, olyan együgyű.-forgatta meg a szemét Qetsiyah, majd a lábtörlő alól előhúzta a ház kulcsát.
Kizárta az ajtót, majd engem is behívott.Ő bent maradt a nappaliban, hátha Silas megjelenne őt, amíg én átfésülöm az emeletet.Az egész emelet egy nagyon hosszú folyosóból állt ki, amelynek a legvégén állt egy ajtó.Miután minden lehetséges helyet megnéztem, azt néztem meg legutoljára.Benyitottam az ajtón, és egy olyan látvány tárult a szemem elé, ami azt hiszem az örökké valóságig az emlékezetembe fog vésődni,Stefan ült ott, megkötözve, teljesen elgyengülve.Amilyen gyorsan csak tudtam, megszabadítottam a kötelektől, és adtam neki a véremből, hogy visszanyerje az erejét.
-Mit csináltak veled?-faggattam aggódva.
-Silas fogva tartott itt, és elmondta mi a terve velem.Azzal, hogy elrabol, idecsalogat titeket.Tudta, hogy azonnal a segítségemre sietnétek.Legfőképp Damon.Silas fájdalmat akar okozni Damon-nek, még pedig úgy, hogy megöli azt, aki a legfontosabb a számára.Téged.Próbáltam kiszabadulni, de nem lehetett.Folyton rajta kapott.
-Ejnye Stefan.-lépett be a csuklyás alak, akit tegnap láttam.-Azt hittem világos voltam.Nem fecsegheted el a tervemet akárkinek.
-Ki, vagy te?-kérdeztem dühösen, ő pedig lerántotta magáról a kapucniát.
Nem hittem a szememnek.Szakasztott olyan volt, mint Stefan.Mintha Stefan gonoszabb mását láttam volna.Stefan-nak is lehet egy hasonmása?
-Te pont úgy nézel ki mint... mint...-dadogtam.
-Tudom, pont úgy nézek ki mint Stefan.Csak én vagyok a jóképűbb, és ördögibb változat.-magyarázta.-Most pedig...Stefan, öld meg Elena-t.
Stefan szeme elsötétült, és a falnak szorított.Stefan szorításától a csontjaim ropogtak, és kezdtem egyre jobban megrémülni.
-Mit csinálsz Stefan?-kérdeztem rémülten.
-Nahát Elena, nem is tudtad?-kacagott.-Stefan a hasonmásom.Így akármit megparancsolhatok neki.Azt hittem  Katherine árán ezt is megtanultad.
Silas Stefan kezébe nyomott egy fakarót, majd a szívemre irányította.
-Tedd meg, Stefan.-szólt Silas parancsolóan.
-Ne tedd, Stefan.-ellenkeztem.-Emlékez. Silas gonosz.Csak manipulálni akar.
Stefan egy pillanatra megállt.Olyan volt, mint akinek átfutottak volna az agyán az emlékei.De sajnos, az igézés továbbra sem tört meg.Mielőtt Stefan a szívembe döfte volna a tört, Qetsiyah megjelent, és a fakarót döfött Silas szívébe.Így az igézés megtört.Stefan eldobta a karót, majd magához ölelt.
-Elena.-fúrta fejét vállamba.-Úgy sajnálom.
-Tudom, hogy magadtól nem tetted volna meg.Silas kényszerített rá.-öleltem szorosan.-Gyere menjünk haza.

~Stefan Salvatore~

Jó újra a családommal lenni.Szörnyű volt, ami az utóbbi 2 napban történt.De végre itthon vagyok, és csak ez számít.Másra sem vágytam, minthogy lezuhanjak az ágyamba, és véglegesen elnyomjon az álom, az otthon biztonságában.Így mikor megvacsoráztam, és túlestem az esemény beszámolómon,
bevetődtem az ágyamba, és megpróbáltam elaludni.Sikerült is, de pár perccel később kopogtattak az ajtómon.
-Szabad!-kiáltottam, mire Rebeka lépett be az ajtón.
-Szia!-ült le az ágyam szélére.-Hol voltál ilyen sokáig?
-Ühm, mondjuk úgy, hogy kirándultam egy kicsit.-füllentettem.
-Legközelebb vigyél engem is jó?-csillantak fel a szemei.-Egyébként, már hiányoztál.
-Ti is nekem.-mosolyogtam, ő pedig az ölelésembe kívánkozott.
-Nagyon szeretlek, Stefan bácsi.-nézett mélyen a szemembe.
-Én is téged, prücsök.-pusziltam a hajába.
-Most megyek.Apa megöl, ha megtudja hogy mégsem feküdtem le aludni.
-Akkor nyomás.-nevettem,

34.Fejezet

Miután lefektettem Melodie-t, furcsa hangokat hallottam a nappaliból.Furdalt a kíváncsiság, ezért utána néztem.Lebaktattam az említett helyiségbe, ahol a többiek idegesen járkáltak egyik sarokból a másikba.

-Elmondaná valaki, mégis mi a frász karika van veletek?-tettem fel a nagy kérdést.

-Stefan, elment!-közölte Damon.
-Hogy hogy elment?-értetlenkedtem.-Hová ment?
-Nem tudjuk, csak ezt a levelet hagyta!-mondta Car, majd kezembe nyomta Stefan levelét, amit nyomban olvasni is kezdtem.

"Srácok!
Mire megtaláljátok ezt a levelet, én már valószínűleg elhagytam Mystic Falls területét.Ne haragudjatok, hogy nem jelentettem be, hogy eltűnök egy kis időre, de szükségem van egy kis egyedül létre, és arra, hogy kiszellőztessem a fejemet.Ne hívjatok, és ne keressetek.

Stefan." 

-Először is, mindenki nyugodjon már le!-nyugtattam a többieket.-Stefan-nak biztos nyomos oka volt arra, hogy elmenjen.Ha elmondta volna nekünk, hogy hová megy, akkor biztos marasztaltuk volna.Stefan visszafog jönni.

-Igaza van, Elena-nak.-állt mellém Damon.

Stefan-nal sok minden történt mostanában, és bizonyára kell neki egy kis idő, hogy mindezt megeméssze, és kiereszthesse a gőzt.Amikor mindenki látszólag megnyugodott, a nap folytatódhatott nyugodtan tovább.Épp a vacsora után készültem elpakolni, két kar simult derekam köré.Fejét a vállamon pihentette, majd apró csókokat hintett nyakhajlatomba.Beszívtam jellegzetes illatát, amiből rögtön kitudtam következtetni, ki is ölel ily szorosan.

-Neked is szia, Damon.-mosolyodtam el.

-Arra gondoltam, hogy fürödjünk együtt.Olyan rég voltunk már kettesben.

-Csábító ajánlat.-haraptam az alsó ajkamba.-Rendben van.

Damon egy percet sem várva felkapott, és felvitt egyenesen a fürdőszobába, ahol már készen állt a kád, amelybe természetesen már a víz is bele volt engedve.Levedlettük magunkról ruháinkat, és elmerültünk A kád szélén egy pezsgős üveg kapott helyett, mellette két pohár.Damon kibontotta azt. és töltött mindkettőnknek.

-Koccintsunk a lányainkra, és arra, hogy évek óta boldog házasságban élünk.-mondta Damon.

-Az örökké valóságig.-vigyorogtam.-Szeretlek!

-Szeretlek.-adott egy puszit a homlokomra Damon.

Damon egy kis idő múlva kiszállt a kádból, s csupasz dereka köré tekert egy törölközőt.A mobilom pittyegni kezdett, jelezve hogy üzenetem jött.Az üzenet feladója, nem más volt, mint az én régen látott unokaöcsém, Chris
"Szia Elena!
Ne haragudj, hogy nem hívtalak fel mostanság, csak a Whitmore-on töltött napjaim elszívják minden erőmet.Ezt az üzenetet is csak úgy gyorsan bepötyögöm.Szükségem van rád.Jenna néni teljesen kifordult magából, amióta ő is itt kezdett tanulni.Kérlek segíts!"
Az üzenetet olvasván kicsit rossz előérzetem lett.Félek, hogy valami baja lett Jenna néninek.Az arccsontom kicsit megfeszült, s hanyagul eldobtam a mobilomat.
-Minden oké?-fordult felém a tükörtől Damon.
-Chris most írt egy üzenetet, hogy el kéne mennem a Whitmore-ra, mert szüksége van rám.Úgy érzem, valami rossz fog történni.
-Fog is.-mondta Damon, majd leült a kád szélére, s egy kósza hajtincset.-Holnap elmész.
-De csak egy kis időre, szóval próbáld meg kibírni.-nevettem.
-Inkább leitatlak és rábeszéllek hogy maradj-nevetett Damon, majd végig simított az arcomon.
-Apa!!-hallottuk Rebeka hangját.
-Mindjárt jövők!-forgatta meg a szemét.-Szólítanak az apai kötelességek.
-Ne siess!-szóltam utána, majd lehunytam a szemem, és kicsit elbóbiskoltam.

~Másnap reggel~

 A vekker korábban ébresztett, mint gondoltam volna.Pontban 7:00-kor.Mosolyogva kikapcsoltam, majd az oldalamra fordulva kezdtem el Damon-t bámulni.Nagyon jól tudtam, hogy őt ezt mennyire zavarja, de egy cseppet sem érdekelt.Akár órákig képes lennék őt bámulni.Birizgálni kezdtem pár szétálló tincsét, amit ő meg is érzett, és egy mosollyal nyugtázta.

-Bárcsak ez a pillanat örökké tartana-motyogta a párnájába.

-Én is szeretném, de a családomnak szüksége van rám.
-Igazad van.-csókolt homlokon.-Megyek, felöltöztetem a lányokat.
-Rendben.-vigyorodtam el, majd készülődni kezdtem.
Ma a szokásosabbnál is jobban sütött a nap, szóval megpróbáltam lengén öltözni.Egy könyökig érő fehér felsőben, és a hozzá tartozó kék kardigánnál döntöttem.A hajamat lófarokba fogtam, s lementem a konyhába, hogy enni adjak a pockosnak.Az étvágyamat bőven kielégítette egy piros alma is.A konyha lassan megtelt emberekkel.Matt és Car azon veszekedtek, hogy Matt kicsit túl engedékeny Justin-al szemben.Phoebe és Alaric pedig csak fogták a fejüket miattuk.Bonnie épp könyörgött Melodie-nak, hogy egye meg az utolsó falatot.Damon pedig a lányunkat vigasztalta, aki azért búslakodott, mert elmegyek
.
-Nézd, kincsem.-guggoltam le elé.-Ha kell, óránként beszélni fogunk majd, jó? Észre sem fogod venni hogy nem leszek itthon.De holnap reggel már úgy fogsz ébredni, hogy itthon vagyok.Megígérem.És ne felejtsd! Te vagy az asszony a háznál! Amíg távol leszek, próbáld meg helyettem is megnevelni apádat.
-Nem hiszem, hogy ez sikerülne.-nevetett Rebeka.
-Jó meglátás!-kacsintott Damon.
-Nagyon szeretlek.-majd megpusziltam homlokát.
-Én is téged.-mosolygott.
Egy utolsó nagy ölelést adva Rebekának, a férjemhez léptem, és átkaroltam a nyakát.Ő homlokát az enyémnek döntötte, s mélyen a szemembe nézett.
-Nem tudom hogy fogom bírni nélküled.-mondta.
-Jaj, Damon.-sóhajtottam.-Csak egy napról van szó! És a Whitmore csak pár órányira van!
-Ígérd meg, hogy amint odaérsz, felhívsz!
-Megígérem.-nevettem egy kicsit.-Te pedig azt ígérd meg, hogy épségben eljuttatod Rebekát az iskolába.
-Ami azt illeti...-szólt közbe Rebeka.
-Szó sincs róla!-mondtuk egyszerre Damon-nel.-Nem maradhatsz itthon.
-Egy próbát megért.-rántotta meg a vállát Rebeka, majd felszaladt a szobájába.
-Tiszta anyja.-állapította meg Damon.
-Belőled és akad benne bőven.-mondtam.
-Nagyon szeretlek Elena!-közeledett az ajkaim felé.
-Az örökké valóságig?
-Még annál is tovább!-majd az ajkaimra vetette magát.
Percekig faltuk egymás ajkait.E tökéletes pillanatnak a levegőhiány vetett véget.Damon elengedett, s elkísért a kocsiig.Ott még egy csókot váltottunk, majd útra keltem.Izgatottan vártam, hogy a Whitmore-ra érjek.A terveim szerint, miután elvégeztem a gimnáziumot, én is a Whitmore-ra mentem volna fősulira.Csak a gimnáziumi éveim alatt megismerkedtem Damon-nel.Damon is azt szerette volna, hogy fősulira menjek, hisz ez is hozzá tartozik az átlagos emberi lányok életéhez.Nem akarta, hogy azért ne valósulhassanak meg az álmaim, mert egy vámpírral járok.Tisztán emlékszem arra napra, amikor elindultam a Whitmore főiskolán lévő életem felé, de az utolsó pillanatban visszafordultam, s nem érdekelt, hogy kimaradok egy jó emlékből.Damon-ért, megérte.

~Visszaemlékezés~

 -Talán itt kéne maradnom egy kis időre, amíg lezajlanak ezek a beköltözéssel járó bonyodalmak meg...-ecseteltem, de Damon közbe szólt.

-Nem!-ellenkezett.-Elmész.Olcsó sört iszol majd, s olyan dolgok ellen tüntetsz majd, amiket letojsz.

Mosolyogva megráztam a fejem, majd átkaroltam a nyakát.

-Szerinted működni fog, ez a távkapcsolat dolog?-kérdeztem félénken.

-Hát, azt tervezem hogy elfelejtelek amint kilépsz az ajtón.-mosolyodott el féloldalasan.

Elnevettem magam, majd megcsókoltam őt.Beletúrtam tökéletesen beállított hajába, ami fokozta a hangulatot.

-Szeretlek.-néztem mélyen a szemébe.

-Szeretlek.-mosolygott.-Na, indulás.

Átléptem Damon ajtaján, majd megindultam az új élet felé.Beültem a kocsimba, és felbúgattam a motort.Útközben minden lezajlott a fejemben.A főiskola jót is tehet nekem, ugyanakkor kárt is tehet bennem.Tény, hogy új élményekkel gazdadogom, de félek, hogy a távolság miatt megromolhat a Damon-nel való kapcsolatom.Amikor megláttam a Whitmore nevet a táblán, lenyeltem egy hatalmas gombócot a torkomban.Az eszem azt súgta, hogy ne álljak meg, ne forduljak vissza, s kezdjek új életet.A szívem viszont egészen mást diktált.Azt diktálta, hogy forduljak vissza, s folytassam tovább az életemet.Építsem fel azt, amit már elkezdtem.A szívemre hallgattam.Amint egy alkalom adódott, megfordultam, és Mystic Falls felé vettem az irányt.Úgy érzem, ez a helyes döntés.Amikor Damon házához értem, rögtön berohantam az ajtón.

-Neked már rég a Whitmore-on kéne lenned, Elena!-lepődött meg Damon.

-Nem érdekel.-ráztam a fejemet.

-Tudod te, miből maradsz ki miattam?

-Igen, persze hogy tudom.De, érted megéri.Érted akár ezer álmot is feladnék.

~Visszaemlékezés vége~

 Így ért hát véget a Whitmore-i történetem.A mai napig nem bánom, hogy így döntöttem.Sőt.Büszke vagyok magamra.Hisz, meglehet, hogy a Whitmore-ral többre mentem volna, de nyertem valami sokkal értékesebbet.Barátokat, szerelmet, gyerekeket.Mindenem meg van, amire emberi, és vámpír életemben vágytam.Mikor megérkeztem a Whitmore-ra, a szememmel keresni kezdtem Chris-t.Kis idő múlva meg is találtam, ahogy a távolban integet nekem.Nagyon megváltozott, amióta nem láttam.Utoljára 18 éves korában láttam, amikor készült ide költözni.Most pedig 22 éves.
-Szia.-öleltem magamhoz régen látott unokaöcsémet.
-Szia Elena.-ölelt vissza.-Jól nézel ki.
-Te is.-bokszoltam a vállába.-De mesélj, mi van Jenna-val?
-Amióta ő is itt kezdett el tanulni, egészen megváltozott.Úgy viselkedik, mint egy 17-18 éves tini.Szerintem jobban járt volna, hogyha ott marad Mystic Falls-ban.De megtudom érteni...Klaus...
-Te tudsz Klaus-ról?-lepődtem meg.
-Igen, Jenna mesélt róla.
Chris-nek gyors elintézni valója akadt, ezért egymagam próbáltam megkeresni Jenna szobáját.Sokra nem mentem.Mintha tűt kerestem volna a szénakazalban.Ráadásul próbáltam segítséget kérni az egyik tanulótól, ő pedig csak lehurrogott.Nem túl barátságosak itt az emberek.Ekkor eszembe jutott, hogy ígéretet tettem Damon-nek.Amint ide érek, fel kell hívnom.Ezért az ígéretemnek eleget téve, kezdtem tárcsázni a férjem számát, miközben Jenna szobáját kajtattam.Pillanatokon belül fel is vette.
-Máris hiányzom?-hallottam mély dörmögős hangját.
-Csak betartottam az ígéretemet.Most pedig te jössz.Rebeka épségben eljutott a suliba?
-Viccelsz? Még szép.Még a héjat is levágtam a szendvicséről.
-Oh, de példás apuka lett valaki.-kuncogtam.
-Na de mesélj.Milyen a Whitmore?
-Egész jó.Bár, találkoztam egy emberrel, aki elég goromba volt velem.
-Akarod hogy összeverjem neked?
-Nem.Még nem.-ellenkeztem.
-Akkor legalább megszugeráltad?
-Miért tettem volna?
-Könyörgöm! Mond hogy legalább megkínoztad!
-Damon...-forgattam meg a szemem.
-Ne felejtsd el, hogy egy jó útra tért sorozat gyilkos a férjed!
-Hogy is felejthetném el...-nevettem, majd végre megtaláltam amit kerestem.-Mennem kell.Megtaláltam Jenna szobáját.Szeretlek!
-Én is téged kicsim.-hallottam mosolygós hangját.
Kezemet a kilincsre helyeztem, majd lenyomtam azt.Mikor beléptem, Jenna épp egy könyvet olvasott.
-Hello idegen.-köszöntem oda mosolyogva.
-Elena?-kapta rám a tekintetét.
-Teljes élet nagyságban.-vigyorogtam.
Örömében eldobta a könyvet, és a karjaiba zárt.Jó volt újra megölelni.Nem tagadom, már nagyon hiányzott.De ha neki így jó, én támogatom.Itt legalább nincs veszélynek kitéve, s élheti az életét.Klaus mentesen.
-Mi szól hozott?-kérdezte Jenna kíváncsian.
-Csak meglátogattalak.-eresztettem egy halvány mosolyt.-És beszélni is szerettem volna veled.Chris mondta, hogy teljesen új életet kezdtél.
-Igen.-vigyorgott.-Vad bulik, piálás...
-Ez nem te vagy, Jenna.-ráztam a fejem.-Szerintem, vissza kéne jönnöd Mystic Falls-ba.
Ekkor az úgynevezett "konyharészlegbe" sétált, majd előhúzott a fiókból egy kést.
-Ez, nem mond neked semmit?-lengette előttem a kést idegesen.-Klaus megszugerált! Majdnem meg haltál miattam!
-Először is.Nem miattad történt.Hanem Klaus miatt.Másodszor, felesleges emiatt rágódnod.Halhatatlan vagyok.
-Nem érdekel Elena.-ellenkezett tovább.-Itt fogok maradni, mert Mystic Falls-ban csak az életedet veszélyeztettem.
-Akkor legalább fogd vissza magad egy kicsit.Lásd be, nem vagy már 16 éves tinédzser, aki hajnalokig bulizhat.
-Az én életem, azt csinálok amit akarok!
-Ezt még nagyon megfogod bánni Jenna néni...-majd kiviharzottam az ajtón.

~Damon Salvatore~

Azt hittem nehezebb lesz megbirkóznom azokkal a feladatokkal, amik eredetileg Elena-ra várnának.De bevallom, sima ügy.Rebekát elfuvaroztam a suliba, felöltöztettem Melodie-t, játszottam vele, délután lefektettem, s egy kis pihenésre is jutott időm.Éppen a szobában takarítók, mivel Elena a minap megjegyezte, hogy az egész szoba olyan mint egy disznóól.Én személy szerint nem így látom, de, ő ért hozzá.S had legyen neki gyereknap, neki álltam kitakarítani, hogy amire hazaér, tiszta szoba várja.Remélhetőleg büszke lesz rám, s egy kis jutalmat kapok érte.Ebben a pillanatban meghallottam az egyik hibrid hangját a teraszról, amint beszélget valakivel.Josh volt az.És rögtön rájöttem kivel is beszél, amikor kiejtette a következő nevet: "Klaus"
Ha már Klaus van a dologban, abból nem sül ki semmi jó sem.Ezek szerint Josh azért van itt, hogy kémkedjen utánunk, és beszámoljon Klaus-nak mi is történik itt.Klaus ravaszabb mint hittem.
-Elena-nak egyszer s mindenkorra vége...-hangzott az utolsó mondat Josh szájából.
Ez a féreg megakarja öletni a feleségemet.Dühömben mindent összetörtem, ami törhetőnek látszott.Ennyit a tiszta szobáról.Szerencsére csak egy lámpa bánta.Mikor sikerült egy kicsit lehiggadnom, lementem a nappaliba, ahol Car-t találtam, amint Justin-t büfiztette.
-Hú de mérges valaki.-mondta némi meglepődöttséggel Car.-Min húztad így fel magad?
-Hallottam valamit...-szorult ökölbe a kezem.
-Öhm, el is mondod hogy mit hallottál, vagy hoznom kell a harapó fogót?-tette le Justin-t Car.
-Josh...-sziszegtem.

-Mi van vele?-kérdezte Car.
-Szövetkezett Klaus-al!-jelentettem ki.
-Miért tenné? Át állt a mi oldalunkra!
-Csak azt hittük, hogy átállt.Megakarják öletni Elena-t.
-Miből gondolod?
-Hallottam, hogy erről beszéltek Klaus-al.
-A nyomorult...-sziszegett Car.-Mégis hogy akarják megölni?
-Gőzöm sincs.-sandítottam a terasz felé, ahol Josh ült, fülhallgatóval a fülében.-De mindjárt kiderítem.
Berángattam az említett hibridet a nappaliba, s lelöktem a kanapéra.
-Na jó.-rántottam ki a füléből a fülhallgatót.-Két választásod van.Elmondod, hogy miben mesterkedtek Klaus-al, vagy kénytelen leszek erőszakosabb eszközökhöz folyamodni.
-Valamit te nagyon félreértesz.Klaus és én nem mesterkedünk semmiben.Amióta át álltam hozzátok, azóta nem is hallottam Klaus felől.
-Oh, szóval tagadod, hogy vele beszéltél az előbb? És azt is tagadod, hogy azt mondtad, "Elena-nak egyszer s mindenkorra vége..."
-Igen.-válaszolta határozottan.
-Ha neked ez kell...-rántottam vállat.
A következő pillanatban a falnak nyomtam, és a torkánál szorítottam.
-Ide figyelj! A feleségem veszélyben van miattad, és a kis barátod miatt.Tehát mond el hogy hogyan is készültök megszabadulni tőle, vagy istenemre esküszöm, kibelezzek, és szétcincállak.-fenyegettem.
-Katherine...-fulldokolt.
-Mi van Katherine-el?!-kiabáltam.
Már annyira fuldoklott, hogy egy szót sem tudott kinyögni.Ezért elengedtem. és hagytam, hogy végre hajtsa a parancsomat.
-Katherine, Kai, és Silas fogja elpusztítani Klaus-nak.Becsalogatják a sportcsarnokba egy ember segítségével, s ott Katherine és Kai lefárasztja őt, majd ekkor jön képbe Silas.Miután Elena az utolsó leheletét is kilehelte, Silas a szívébe döfi a fakarót.S ha bárki Elena segítségére siet, nyomban megöli őt, és azt, aki megakadályozta a tervet.
-Egyáltalán ki az a Silas?
-Egy nagyon erős vámpír.Talán még Klaus-nál is erősebb.Képes volt 20 vámpírt is megölni egyszerre, csak azért, mert ellene szegültek.
-Van gyenge pontja?
-Nem tudok róla.
-Húzz innen.-engedtem szabadjára, majd levettem az akasztóról a kocsim kulcsát.
-Most mégis hová mész?-vont kérdőre Car.
-Megmentem a feleségemet.-csaptam be magam után az ajtót.

~Elena Gilbert~

Mivel még szerettem volna egy kis időt Chris-el is tölteni, ezért még maradtam pár órát.Kihasználva a szabad perceimet, kezdtem el körül nézni a főiskolán.Meg kell mondjam, jobbra számítottam.Az egész iskola kinézete olyan lehangoló...Az összes tanár unalmasnak látszik.A tanárnők púposak és öregek, a férfi tanároknak pedig az arcán pedig egy hatalmas ősz szakáll látható.Viszont a falakon lévő festmények nagyon szépek.Szépen átdolgozottak.
-Elnézést!-zavart meg egy ismeretlen hang a festmények gyönyörködésében.
-Igen?-fordultam felé érdeklődve.
-Ön, Elena Gilbert?
-Igen.-válaszoltam határozottan.
-Chris arra kért szóljak, hogy menjen a sportcsarnokba.Ott várja magát.
-Értem, köszönöm.-mosolyogtam.-És hol is van az a tornacsarnok?
-Jöjjön, megmutatom.-mosolygott.
Elvezetett a hosszú folyosó legvégére, ahol az ajtó tárva nyitva állt.Azt hittem, egyedül leszünk.De tévedtem.Chris sehol sem volt.Helyette egy olyas valaki várt rám, akire nem számítottam.Katherine volt az, és egy ördögi mosoly ült a szája sarkában.
-Mit keresel itt, Katherine?-váltam idegessé.
-Meg teszek valamit, amit már régen meg kellett volna tennem.-titokzatoskodott.-De nem leszek ám egyedül!
Ebben a pillanatban a hátsó ajtón lépett be a bűntársa.Fekete haja, és bőrdzsekije tökéletesen illett a róla alkotott leíráshoz.Ördögi, erős, s egyben, gonosz is.
-Kai.Azt hittem végre felszívódtál.-mondtam.
-Hello, Elena!-vigyorodott el.
-Mertem remélni, hogy van annyi eszetek, hogy soha a büdös életbe nem kerültök többé a szemem elé.De, tévedtem.
-Kezdődjön a játszma, Elena.-nevetett fel ördögien Katherine.
Kai belekezdett egy varázsigébe, amitől úgy éreztem, hogy a végtagjaim egyre jobban csak zsibbadnak.Körülnéztem az egész teremben, de sehol egy árva lélek, aki segíteni tudott volna.Egyet kivéve.Egy fekete csuklyás alakot láttam meg a leghátsó sarokban, amint nézi, ahogy szenvedek.Katherine verbénás vizet nyomott le a torkomon, ami mérhetetlenül égetett.Úgy éreztem, hogy minden erőm egy szempillantás alatt felszívódott.Az utolsó emlékem pedig az, hogy a csuklyás alak fakarót próbál döfni a szívembe, de Damon ellök onnan, és a karó a karjában ért végbe.Majd Damon egy váratlan mozdulattal szíven szúrja Katherine-t.

~~~~

A szobámban ébredtem fel.A fejem sajgót, de sokkal erősebbnek éreztem magam, mint annak előtte.Az ágy szélén Damon ült, miközben a kezemet fogta.Az utolsó emlékemre gondolva, mérhetetlenül nagy düh keletkezett bennem.
-Mond, te normális vagy?!-pattantam ki az ágyból.-Meg is halhattál volna!
-Talán az jobb lett volna hogy itt hagylak meghalni?!-háborodott fel Damon.
-Megoldottam volna...-mormogtam.
-Nekem nem úgy látszott.-fogta tenyerébe az arcomat.-Mikor megtudtam, hogy veszélyben vagy,  rohadtul aggódtam érted.Belehaltam volna, ha elveszítelek.
-Már ezerszer elmondtam, de ha kell, most is elmondom.Engem, soha az életben nem fogsz elveszíteni.
-Legyen is így!-mosolyodott el, majd csókot lehelt ajkaimra.
-Mit szólnál hozzá, hogyha megkeresnénk a lányokat, és megnéznénk együtt egy filmet?-vetettem fel.
-Nekem ennél sokkal jobb ötletem van!-kezdte el csókolgatni a nyakamat.
-Most hogy mondod, ez az ötlet sokkal jobban tetszik.-löktem az ágyra, majd szó szerint széttéptem az ingét.
Kicsatoltam övét, majd a nadrágtól is megszabadítottam.Ő is pontosan ugyan így tett.Miután minden ruhanemű lekerült rólunk, átadtuk magunkat a mámornak.Csókokkal hintettem be kockás hasát, majd a hasától kezdve, egészen a nyakáig, kisebb nyomokat hagytam.Ezzel azt jelezve, hogy ő maximálisan is az enyém.

33.Fejezet

Most, hogy az indulatok lenyugodtak, részemről minden a legnagyobb rendben van.Nem tudtam volna sokáig Stefan előtt a "haragszom rád" énemet megjátszani.Nem tudok rá haragudni.A szemeimből az álmosság eltűnni látszott, így kinyitottam a szememet.Damon hűlt helyét találtam.A hátamra fordultam, és egy nem várt meglepetés fogadott.A férjem a félmeztelen életnagyságában.

-Felébresztettelek?-bújt bele fekete ingébe.

-Nem, dehogy!-ásítottam.-Te hova készülsz...-pillantottam az órára.-Reggel 7-kor?

-Leszaladok a kávézóba, mert megkívántam a kávét, és lusta vagyok főzni.-közölte távozása okát.

-Oké, de siess!-temettem arcomat párnámba.

Damon egy puszit nyomott vállamra, majd magam maradtam az üres szobában... röpke 5 másodperc erejéig.

-Szia anya!-ugrott be mellém Rebeka, és nyakig bebugyolálta magát.-Gondoltam meglátogatlak!

-Oh, és minek köszönhetem ezt a kellemes látogatást?-fojtottam vissza nevetésemet.

-Mivel hétvége van, és ma Spongyabob maraton van, de nincs kedvem egyedül nézni!-ecsetelte, majd megragadta a távirányítót.

Mosolyogva hátradőltem, és bámulni kezdtem a sárga szivacsot, aki medúzákat kergetett a legjobb barátjával, csillag Patrick-al.Rebeka szemrebbenés nélkül bámulta a két mesefigurát, akik szó szerint lenyűgözték őt.Engem inkább ő kötött le, mintsem a sorozat.Ahogy bámultam őt, megértettem, miért is hasonlítják őt hozzám.A vonásaink is megegyeznek.Ugyan olyan jámbor természetű mint én.Nehéz őt felidegesíteni.És mérhetetlenül nagy önkontrollal rendelkezik.Pusztán a vér látványa nem készteti arra, hogy lemészárolja az egész emberiséget.Nem minden vámpír képes erre.Legalább is, én az elején nagyon nem tudtam fékezni magam.Phoebe és Damon rengeteget bajlódtak velem.Akkoriban, a vértasakok sem voltak elegendőek az éhségem csillapítására.Voltak napok, amikor képes lettem volna kiszökni Damon mellől, hogy emberi vérhez juthassak.Rendesen elvonási tünetek gyötörtek.De mondanom sem kell, utána mekkora bűntudatom támadt.Annak az embernek volt felesége és gyerekei, akik hazavárták őt.De én megfosztottam őket a boldogságtól.És köztudott, hogy az érzelmek vámpírként felerősödnek.

-Meghoztam a kávét! Tejjel, és két cukorral.-rontott be Damon az ajtón.-Oh, látom valaki elfoglalta a helyem!

-Nagyon jól látod!-kuncogtam, majd felültem.

-Tessék parancsolni!-nyújtotta át nekem.

-Köszönöm!-kortyoltam bele az italomba.

A kávé felmelegített.Amikor kiürítettem a kávés poharamat, kitántorogtam az ágyból, és egyenesen Melodie-hoz indultam.Mostanában átaludja az éjszakákat, aminek persze nagyon örülök, hisz tovább aludhatok.A kiságyához sétáltam, és meglepetten láttam, hogy már fent volt.A nagy szemeivel bámult vissza rám.

-Jó reggelt tündérem!-emeltem ki az ágyból, és gügyögni kezdtem neki.

Tiszta pelenkát adtam rá, majd fel is öltöztettem.A legvégén a kimaradhatatlan cumi is a szájába került.Úgy láttam, hogy elkezdhetnék a bébiétellel való etetést, ezért lebaktattam vele a konyhába, és az etetőszékbe ültettem.Megragadtam az egyiket a sok közül, és egy kiskanállal apránként adagolni kezdtem a kislányom bendőjébe.Látszólag nem volt elutasító az étellel szemben, úgy hogy nyugodt szívvel etettem tovább.

-Elena! Elena!-szólongatott boldogan Caroline.

-Mi történt?-nevettem.

-Justin lábra állt!-mondta csillogó szemekkel.

-Ez remek!-örvendtem.

Caroline boldogan elújságolta mindenkinek, hogy az ő drága kisfia bizony megtette első lépéseit.Büszke anyaként mutatkozott meg.Az első lépések nagyon fontosak az anyák életében.Ahogy minden másik pillanat is.Például én Rebeka minden megsérülésére, minden majdnem csakra, és minden hajszálon múlott emlékszem.Mintha csak tegnap történtek volna.Ebben a pillanatban csöngettek.Félbe hagytam Melodie reggeliztetését, és Damon folytatta tovább.Az ajtóhoz sétáltam, majd kinyitottam azt.
-Jenna néni!-örültem.
-Szia!-vigyorgott.-Zavarok?
-Te mikor zavarsz?-engedtem be kedvesen.
-Mondanom kell valamit.Meghoztam egy olyan döntést, ami szerintem a legjobb hatással lesz az életemre.Úgy döntöttem, elköltözöm Mystic Falls-ból.Még pedig azért, hogy főiskolán tanulhassak.Fejleszteni akarom a tudásomat, és vinni valamire az életben.Csak az a kár, hogy erre igen későn tudtam csak rájönni!-mondta Jenna néni.
-Ha komolyan gondolod ezt, akkor természetesen támogatlak mindenben!-mosolyogtam.-Elvégre, te vagy az egyetlen, akire a mai napig számíthatok.
-És még valami!-majd egy kést húzott elő háta mögül, amit belém döfött.
Onnantól kezdve, képszakadás volt.

~~~~~

Az ágyamban tértem magamhoz, Damon-nel az oldalamon, aki csak engem fürkészett.Keze a derekamon pihent, az arcán pedig egy mosoly ült, miután felébredtem.

-Mi történt?-kérdeztem kimerülten.

-Klaus megidézte Jenna-t, hogy próbáljon meg téged megölni!-tűrt egy kósza hajtincset fülem mögé.

-Megölöm Klaust!-sziszegtem.

Damon csak mosolyogva megrázta fejét, és homlokom hintett egy apró csókot.Nagy nehezen felkeltem

az ágyból, és lesétáltam a nappaliba.A többiek egy mosollyal nyugtázták, hogy végre felébredtem.

-Hol van Jenna?-néztem körbe.

-Hazavittük, és megparancsoltuk neki hogy pihenjen amennyit tud!-válaszolt Ric.

-Értem!-bólintottam.

Kínzó vágyat éreztem, hogy megkóstoljak egy vérkészítményt.Így hát ennek eleget téve, kinyitottam a hűtőt, és habozás nélkül elragadtam egyet.Az üres tasak a kukában landolt, majd egy újabbat

kezdtem el megízlelni.Ekkor köszönés nélkül lépett be házunkba az ördög.Becses nevén Klaus Hastings.

-Meglep, hogy felépültél Elena!-sétált hozzám Klaus.-Azt hittem Jenna erőteljesebben döfte beléd azt a hülye kést!

-Te voltál igaz?!-állt elém Damon.-Meddig akarsz még elmenni Klaus?!

-Ameddig csak lehet!-húzta gonosz vigyorra az arcát Klaus.-És tudod mit Damon? Azon leszek, hogy Elena életét minél jobban megkeserítsem! Mert ő ezt érdemli! Lehetséges, hogy fűvel fával csal téged, te pedig naivan nem is veszed észre!-hergelte tovább Damon-t Klaus.

-Megöllek!-rontott neki Damon.

Soha nem láttam Damon-t ennyire mérgesnek.Hiába is tartják Klaus-t a legerősebb vámpírnak a világon, Damon most jóval erősebb volt nála.Kilökte Klaus-t az ajtón, majd így szólt.

-Ha még egyszer meglátlak itt, magam fogom kitépni a szívedet!-majd becsapta az ajtót,

Rögtön a karjaiba omoltam.Úgy szorítottam ahogy csak bírtam.Ő csak puszit nyomott nyakhajlatomba.Nem hittem volna, hogy Damon-t ennyire fel tudják idegesíteni, ha rólam van szó.Ez azt bizonyítja, hogy mindennél jobban szeret.Ez pedig egyértelműen kölcsönös.Engedtem ölelésemen, majd elengedtem őt.Homlokát az enyémnek döntötte, és csókot nyomott ajkaimra.

-Mindjárt sírok!-legyezgette magát Caroline, ami a többieket nevetésre késztette.

-Esküszöm, rosszabbak vagytok mint a szappanoperák!-állapította meg Matty.

-Csak nem féltékeny vagy?-vigyorgott Damon.

-Én? Soha!-nevetett.

A nevetésünket a telefonom csörgése szakította meg.Sietősen megfogtam, és Maia nevét meglátván, rányomtam a fogadás gombra.

-Szia Maia!-szóltam mosolyogva.

-Szia Elena!-köszöntött.-Csak szólni akartam, hogy hozzátok tartok!

-Rendben! De miért?

-Mondanom kell nektek valamit!-majd bontotta a vonalat.

Ezt nem értem.A hangjából ítélve nem éppen boldog hírt akar nekünk átadni.Közöltem a többiekkel, hogy Maia bármelyik pillanatban itt lehet.Damon megforgatta a szemét, ahogyan Car is.Igen, még mindig nem kedvelték meg.Igazán nem értem, mi a bajuk vele.Olyan aranyos, és kedves lány.Ekkor érkezett meg az említett.

-Sziasztok!-csukta be maga után az ajtót.

-Hello!-köszönt Damon.

-Nos, ígérjétek meg, hogy nem fogjátok lekiabálni a fejemet, sem megvádolni! Amiket Klaus-ról, és az álmaimról mondtam, hazugság volt.Valójában, Klaus megbízottja vagyok.Csak besokalltam tőle,

és már nem bírtam tovább magamban tartani ezt a hatalmas titkot.Klaus arra kért, hogy számoljak be neki mindenről, ami veletek történik! Én, mérhetetlenül sajnálom! És hajlandó lennék nektek segíteni!-magyarázta Maia.

-Ha jól értem, te egészen idáig hazudtál nekünk?-kérdezte Phoebe.

-Sajnos, igen!-bólintott.

-Tűnj, innen!-mondtam.

-De Elena...

-Nem hallottad amit mondtam?! Soha többé nem akarlak látni!-fakadtam ki magamból.

Maia lehajtotta fejét, majd kilépett az ajtón.Kifújtam a levegőt, majd ott hagytam a többieket.A szobámba indultam, ahová lenyugodni járok.Nem hiszem el... Hogy lehettek ennyire naiv, és ostoba egyszerre?! Hogy nem vettem észre?! Most legszívesebben addig ütném magam, amíg mozgok.Csak én vagyok a hibás.Én avattam be mindenbe.Órákon keresztül kuksoltam kuckómban.Egészen addig, amíg be nem esteledett.Kissé szomjas voltam, tehát lementem, hogy igyak egy pohár vizet.Hogy ki ne lötyögtessem, leültem inkább a kanapéra.Nincs kedvem még fel is mosni... Elment a kedvem mindentől! Egyszer csak, egy kéz nyúlt felém.

-Gyere!-mosolygott rám Damon.

Vonakodva, de megfogtam a kezét.Nem értettem, hová akart vinni, de rábíztam magam.Kivezetett az ereszre, és hátulról átkarolt.

-Ugye nem ostorozod magad?-motyogta a vállamba.

-Már miért ne tenném? Hisz erről csak én tehetek!-okoltam magamat.

-Nem te tehetsz róla! Maia mindannyiunkat átvert!

-De te figyelmeztettél hogy nem az, akinek látszik!

-Nem tudhattad, milyen is valójában!-fogta tenyerébe az arcom.-Csak, ne okold magad jó? Mert semmi értelme! Nem te vagy a hibás!

-Valahogy mégis úgy érzem!-sóhajtottam.

-Épp ez a baj! Nem kell, hogy úgy érezd! Most már tudod, hogy soha ne bízz meg senkiben ilyen

gyorsan!-oktatott Damon.

-Akkora hülye vagyok!-folytattam önmagam hibáztatását.

-Már megint kezded!-forgatta meg a szemét.-Mikor akarod befejezni a hibáztatós játékodat?

-Ameddig meg nem érted, hogy naiv voltam, emiatt pedig átvertek! Ismét.

-Aj, nem bírom ezt hallgatni!-hallgattatott el egy csókkal.

32.Fejezet

~Álom~

Végig néztem magamon a tükörben, miközben az járt a fejemben, nem kövérít e a pompon lány ruhám.Én vagyok a pompon lány csapat kapitánya, tehát sokkalta jobban kell hajtanom, mint a többi lánynak.Igazság szerint, először vonakodtam a posztol.Egyrészt azért, mert a te kezedben van a csapat sikerre.A csapatot a két legjobb barátnőm, Caroline és Bonnie is erősíti.Caroline szerintem sokkal jobban illene kapitánynak, mint én.Meg van benne az a kisugárzás, ami bennem elég gyatra mennyiségben található.Bár, néha túlságosan is szereti a főnököt játszani.Emiatt pedig fent áll az esély, hogy csapatagokat veszíthetünk, amire nincs szükségünk.Jason szerint csináljam, mert a lányoknak szüksége van egy profi kapitányra.Én minden vagyok, csak nem profi.Köztem és Jason között már nem minden a régi.Mostanában a szokásosabbnál is jobban veszekszünk, és folyton beleakar szólni a döntéseimbe.Nem az lenne a párok dolga, hogy támogassák egymást? Dehogynem! Az óra 6:50-t mutatott.Nekem pedig a nulladik órában lesz egy edzés, ami 7:10-kor kezdődik.Így hát sietősre vettem a figurát.A hajamat egy hajgumi helyett inkább egy kék szalaggal kötöttem fel.Lesiettem a konyhába, és elvettem egy almát a gyümölcsös tálból.
-Hova ez a nagy sietség?-kérdezte apa kíváncsian.
-Edzésem lesz! És így is késni fogok!-haraptam bele az almámba.-Anya hol van?
-Még öltözködik!-forgatta meg a szemét mosolyogva.-Tudod milyen! Szereti cicomázni magát!
-Nagyon vicces, Jerry!-sétált be a konyhába anya.-Szia kicsim!-adott egy puszit az arcomra.
-Szia!-mosolyogtam.

Az uzsonnám már be volt pakolva az uzsonnás dobozomba, anya jóvoltából.Igen, még uzsonnás dobozzal járok a suliba.Bepakoltam a táskába, majd azt egy nagy lendülettel a vállamra dobtam.Rá mosolyogtam anyáékra, majd az ajtó felé indultam.
-Várj, Elena!-szólt utánam anya.-Beszélhetnénk, négyszemközt?
-Öhm, persze!-egyeztem bele zavartan.
Apa természetesen vette a lapot, tehát hagyott minket átesni, egy amolyan anya lánya beszélgetésen.
-Minden rendben veled?-kérdezte.
-Mért ne lenne?-értetlenekedtem.
-Az anyai fülek mindig meghallják a fontos dolgokat! Többek között, a lányom, és a pasija közötti veszekedést is!-simított végig az arcomon, én pedig felsóhajtottam.
-Olyan zűrös a kapcsolatunk! Már nem érzem azt, amit régen!-meséltem.
-Ha így érzel, mond meg neki! Mert ha elhallgatod, akkor csak rosszabb lesz! Ne feledd! Mindig, és mindenhol, légy őszinte!
-Köszönöm anya!-háláltam meg egy öleléssel.
-Mindennél jobban szeretlek! Bármi is történjék!

~Álom vége~

A szemeim egyszer csak kipattantak, és a kórházi plafont pillantottam meg először.A redőny lehúzva, Damon pedig oda-vissza járkált, a mondhatni, nagy teremben.A fejemre mintha egy millió kő zuhant volna.Erősen kívántam vért, a vágyat pedig a mellettem lévő vértasakok is növelték.Damon arcán jól látszódtak a fáradtság jelei.Bizonyára egész éjjel mellettem virrasztott.Mi történhetett? Nem emlékszem arra, hogy kórházba kerültem volna.Hogyha már az emlékezet hiányánál tartunk, semmi egyébre nem emlékszem, mint hogy a karjaimban tartottam a kislányom.Utána pedig teljes képszakadás.
-Damon!-nyöszörögtem.
Ő rám kapta a tekintetét, és egy mosoly húzódott arcára.Egy apró puszit nyomott homlokomra, és elsöpörte a hajamat látókörömből, majd simogatni kezdte arcomat.
-Hogy kerülök ide?-nyögtem ki az első mondatot.
-Rosszul lettél, és elájultál.Ragaszkodtam hozzá, hogy vizsgáljanak meg, ezért idehoztalak. De nyugi, amilyen gyorsan idehoztalak, úgy ki is viszlek!-kapott fel óvatosan.-Szólj, hogyha rosszul vagy oké?
-Jó!-motyogtam a vállába.
Egy kis idő múlva már nem éreztem az undorító kórház illatot.Nagyon utálom a kórházakat.A légkör elviselhetetlen, a kosztról pedig ne is beszéljünk.Mikor Rebekával voltam terhes, megkértek, hogy menjek be megfigyelésre.És a szobatársam azt mesélte, hogy egyszer egy műköröm darabot talált az ételben.A nővérkék pedig közel sem kedvesek.Ők egy az egyben megmondják neked, hogyha haldokolsz.Nem érdeklik, hogy fogod megemészteni.Damon beültetett a kocsiba, s a hideg időre tekintettel betakart egy prémes takaróval.Hirtelen az égből potyogni kezdtek az esőcseppek, amik a kocsi ablaküvegén landoltak.Egyik lassan, némelyik gyorsan indult lefelé.
-Remek!-mérgelődött Damon, s bekapcsolta az ablaktörlőt.
-Morcos vagy!-állapítottam meg.-Nem szeretem, hogyha morcos vagy!
-Ne is törődj velem!-mosolygott rám.-Pihenj nyugodtan!
-Az lesz!-csuktam le a szemeimet.

~~~~

A kocsi leparkolt a házunk előtt, mire én is felébredtem.Megdörzsöltem a szemeimet, majd a folyamatot az ásítás követte.Damon kiemelt a kocsiból, és a fejemre bugyolálta a takarót, hogy véletlenül se ázzak meg sehol.Úgy néztem ki, mint egy nagy pólyásbébi.A könyökével lenyomta a kilincset, és hang nélkül felvitt az emeletre.Lábával kirúgta az ajtót, aztán az ágyra helyezett.

-Kérsz valamit?-kérdezte kedvesen.

-Egy kis tea most jól jönne!-mosolyogtam.-Kicsit hideg volt a kocsiban!

-Jaj, miért nem mondtad hogy kapcsoljam be a fűtést?-bugyolált be még jobban.

-Damon, már nem fázom!-nevettem halkan.

-Máris hozom a teádat! Meggyeset, hisz az a kedvenced!-adott egy puszit a homlokomra, majd az ajtó felé vette az irányt.

-Damon!-szóltam utána.

-Igen?-fordult felém.

-Szeretlek!-mosolyodtam el.

-Én is szeretlek!-mosolygott féloldalasan, s becsukta az ajtót.
Az szemeim akaratlanul is lecsukódtak, hisz még nagyon fáradt voltam.Így hát mire Damon visszaért a szobába, addigra már én az igazak álmát aludtam.

Másnap reggel viszont kialudtabban ébredtem mint bármikor.Kedvem lett volna órákig ugrálni a kedvenc zenémre, és torkom szakadtából ujjongani.De ezt a férjem nem díjazza, szóval igyekeztem csitítani az ilyen vágyaimat.A vér iránti vonzalmam felfokozódott,  tehát nem tettem mást, mint hogy felkeltem, és lebattyogtam a mélyhűtőhöz, ahol a vértasakok kaptak helyet.Már a puszta látványuk is fokozta  a mérhetetlenül nagy étvágyamat.Kiemeltem egyet a sok közül, és perceken keresztül legeltettem rajta a szemem.Csak arra tudtam gondolni, hogy a vér szétáramlik a testemben, az ereim pedig megtelnek erővel.Kibontottam a zacskót, és mohón hozzá láttam.Leírhatatlan volt minden pillanata.Az üres tasakok sorjában a földön landoltak.Amikor már azt lehetett mondani, hogy elég volt, felslattyogtam a szobánkba, és bebújtam a jó öreg takaró alá.Kicsit forgolódni volt kedvem, de miután megtaláltam a tökéletes pozíciót, ismét álomra hajtottam a fejem.

Mire felébredtem, Damon hűlt helyét találtam.Hasra fordultam, és "morogni" kezdtem a párnámba.Ezek az átkozott reggelek... kikészítenek. A hideg szellő megcsapta a függönyöket, melynek következtében azok "repültek" a levegőben.A huzat engem is elért, amitől kirázott hideg.Elcsoszogtam az ablakig, és bezártam azt.Az egyedüllétem nem tartott sokáig, ugyan is Damon lépett be az ajtón, egy tálca társaságában, amelyen a következő finomságok szerepeltek: Frissen sütött Gofri csokiba mártott eperrel a tetején, és egy bögre gőzölgő kakaó, tejszínhabbal és mályvacukorral díszítetten.
-Elena!-nézett szigorúan.-Neked ágyban lenne a helyed!
-Neked is jó reggelt Damon!-kuncogtam.
-Az orvos elrendelte, hogy szigorúan ágyban kell tölts a napjaidat!-tette le a tálcát az éjjeliszekrényre.
-Te meg mióta hallgatsz az orvosokra?-néztem értetlenül.

-Ha a te egészségedről van szó, minden tanács jól jön. Most pedig, vissza az ágyba! Különben nem kapsz a reggelidből!-mondta Damon ellenmondást nem tűrően.
-Máris uram!-nevettem, majd betemettem magam a takarómmal.
Damon az ölembe helyezte a tálcát, s egy puszit adott homlokomra.Habozás nélkül kezdtem el felvágni a gofrit, ami csiga lassúsággal jutott el a hasamba.
-Ízlik? Bevallom, sokat vesződtem vele!-nevetett halkan.
-Nagyon is!-adtam egy puszit az arcára.-De Damon, nem kell körül ugrálnod.Nem vagyok terhes, sem beteg.
-Nem baj.-mosolygott.-Élvezem.
-De én nem! Olyan, mintha semmire nem lennék képes.-falatoztam tovább.
Mikor a tálcán semmi sem maradt, Damon készült levinni a konyhába.Én pedig természetesen, felöltözni készültem.
-Oh, majdnem elfelejtettem! Elena...-fordult meg Damon.
A pihenésem megszüntetésére, neki a homloka összeráncolása volt a válasza.
 -Kérlek, hagyd ki a felesleges kioktatás jó? Nincs szükség rá.Te is tudod, hogy én képtelen vagyok órákig csak azt csinálni, hogy fekszem az ágyban, míg ti azért harcoltok, hogy Rebeka biztonságban legyen! Hasznavehetetlennek érzem akkor magam! Nem vagyok egy törékeny porcelán, ami

bármelyik pillanatban összetörhet, ezért nagyon kell rá vigyázni. Egészséges vagyok! A tegnapi elájulásom bizonyára azért történhetett, mert sok vért veszhettem, és azt nem sikerült időben pótolnom. Sokkal jobban érzem magam.Hidd el.
-Elhiszem!-mosolygott halványan, majd hozzám sétált, s egy rövid csókot hintett ajkaimra.
-Köszönöm a megértésed!-kulcsoltam össze kezem nyaka körül.-Menjünk le a többiekhez!
-Azokra a többiekre gondolsz, akik nagyon aggódtak miattad? Mehetünk!-kulcsolta össze kezünket Damon.
Nem is értem, miért aggódik ennyire értem mindenki.Idővel minden olyan lesz mint régen.Remélem.A nappaliba leérvén, a szemek ránk szegeződtek.A barátaim száját egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el.
-Jó reggelt!-mosolygott rám Claire.-Hogy vagy?
-Őszintén? Felpörögve mint valaha!-válaszoltam a kérdésre.
-Nagyon ránk ijesztettél!-jegyezte meg Caroline.-Ne merészelj még egyszer elájulni! Bár, az ápolók nagyon jóképűek voltak... Na jó, talán színlelhetnél egy kis rosszul létet.
-A nővérkék is szexik voltak!-kacsintott Matty.
-Nagyon vicces!-vágott be egy művigyort Car.
Mosolyogva megráztam a fejem, és levetődtem Stefan mellé, aki a szokásos köszönésünkkel, egy öklössel köszöntött.

-Elena, nem áll szándékomban feltépni  a sebeidet a történtekkel kapcsolatban, de mire is emlékszel pontosan?-faggatott Ric.

-Hát, fent voltam a szobámban, és anya levelét nézegettem.Aztán egy kendőt szorítottak az arcomhoz, onnantól pedig egy kisebb képszakadás.Később egy barlangszerűségben ébredtem fel, ahol ugye ott volt Katherine, meg egy teljesen ismeretlen alak.Gondolom Klaus egyik hibridje.Katherine olyasmiket zagyvált össze, hogy ott fogok megrohadni, majd elkezdett rugdosni a falhoz.Utána pedig jött Stefan, és hazahozott.Ennyi amire emlékszem.-meséltem.
-Hogy nézett ki a hibrid?-jött a következő kérdés Damon-től.
-Ha Joseph-re gondolsz, igen ő volt! Elintéztem!-válaszolt helyettem Stefan.
-Ki a fene az a Joseph?-próbáltam megérteni a történetet.
-Csak egy idióta, aki nálunk dolgozott egy ideig kocsisként.Klaus megszöktette tőlünk, és a hibridjévé tette!-rendezte le ennyivel Damon.
-Hol van Melodie?-néztem körbe a nappaliban.
-Még fent alszik! Viszont, az egész éjszakát sírás nélkül végig aludta!
-Hála istennek!-mosolyodtam el.
-Máris lehozom!-indult meg Phoebe.
-Már csak azon csodálkozom, hogy Klaus nem volt ott!-mondta David.
-Az egészben az ő keze van benne!-rázta fejét Bonnie.-Nem értem Katherine-t.Egy kicsi emberség sem maradt benne?
-Ne gondoljátok, hogy mikor megismertük őt Damon-nel, nem volt ilyen.Ravaszabb volt a rókánál is.Sorra csábította el a férfiakat, az anya pedig erre büszke is volt, mondván hogy az ő gyönyörű
kislányára mindenkinek fáj a foga!-magyarázta Stefan.-Vagyis egy vérbeli ribanc volt már akkor is!
-A legrosszabb fajtából!-mondta Damon.
Ebben a pillanatban ért vissza Phoebe, Melodie-val a kezében.
-Nézd csak, ki van itt!-vigyorgott Phoebe.
-Szia kincsem!-vettem át tőle, és egy cuppanós puszit adtam arcára.
Kicsit babusgattam, majd megreggeliztettem.Mondhatni.A fele nem éppen odakerült ahová kellett volna, de mindegy.Reggeli után, az apja gondoskodását élvezte.
-Mi az hogy meg sem említitek, hogy Elena-t Katherine elrabolta?!-rontott be Jess.
-Nyugalom van!-röhögtem.
-Nagyon jókedvű vagy, ahhoz képest hogy elrabolt téged egy őrült szociopata ribanc. Alapos beszámolót kérek!
-Gyere!-forgattam meg a szemem, és felvonultunk a szobába, hogy négyszemközt tudjunk beszélni.Történésről történésre meséltem el neki mindent.
-Kikaparom a szemét Klaus-nak! Ezt megígérhetem.-csapott rá a combjára Jess.
-De ne beszéljünk Klaus-ról! Sem Katherine-ről.Az sokkalta jobban érdekel, mi van veled és Tony-val! Hogy haladnak az esküvői előszületek?
-Egy hisztérika vagyok!-sóhajtott.-Ennyire döntésképtelen nem lehetek.Ennek pedig Tony issza meg a levét.Már csak azt kívánom, hogy mihamarabb boldog feleség lehessek.
-Ezt maximálisan megtudom érteni!-bólogattam.-És nem vagy hisztérika.Vagyis, néha az tudsz lenni, de egy idő után már megszoktam.Csak szeretnéd, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen.
-De biztos lesz valami, ami majd elrontja a különleges napot.Elfolyik a sminkem, vagy leszakad a ruhámról az egyik fodor...-festette az ördögöt a falra Jess.
-Elég legyen!-ráztam meg a fejemet nevetve.-Csak beképzeled magadnak!
-Legyen úgy!-motyogta.-Emlékszel Josefina-ra? Az egykori vámpírbarátnőmre?
-Hogy érted hogy egykori?-terültem el az ágyon.
-Őt kértem volna fel tanúmnak, hisz az ő esküvőjén elvállaltam a posztot.Azt hittem, hogy ebben
legalább tudok majd rá számítani.Az utóbbi időben nagyon elhanyagoltuk egymást, és reménykedtem benne, hogy újra egymásra találunk, s jót tudunk beszélgetni mint régen.De ő tegnap lemondta.Azt felhozva kifogásként, hogy az nem neki való.Ennyi erővel én is mondhattam volna ugyan ezt.Nem? Ha egyszer elvállalsz valamit, akkor csináld is meg! Ne az utolsó pillanatban akarj meghátrálni!-papolta.-De tudhattam volna, hogy újra nem számíthatok rá.Mint általában.
-És most ki lesz a tanúd?-kérdeztem.
-Még nem tudom.Idővel majd csak találok valakit.Hacsak...-sandított rám.-Nem szeretnél az lenni?
-Ezer örömmel!-válaszoltam határozottan.
Ekkor a beszélgetésünket, Rebekának sikerült megszakítania.
-Szia Jessy!-ölelte magához lányom a barátnőmet.
-Szia, nagylány!-simított végig arcán Jess.
-Anya, kérdezhetek valamit?-kérdezte félénken.
-Hát persze, kicsim!-tápászkodtam fel az ágyról.-Miről lenne szó?
-Az előbb felhívott az egyik osztálytársam, és meghívott a szülinapi bulijára.Elmehetek?
-Mégis mi lesz azon a bulin?-faggattam.
-Tudod, tortát eszünk, társasjátékokat játszunk, meg ilyenek!-sorolta.
-Ez esetben, elmehetsz!-adtam rá áldásomat.
-Köszi!-örvendett, majd elszaladt.
-Óvatosan a lépcsőn!-szóltam utána, de már mintha elnyelte volna a föld.
Egy apró nevetés hagyta el számat.A szobánkba felhallatszott a csengő éles hangja.Azt a döntést hoztuk, hogy megnézzük, mégis kimerészkedett házunk tájékára. Mire leértünk, Jeremy-t pillantottuk meg, amint megcsókolja Bonnie-t.
-Szia, Jer!-köszöntöttem egy mosollyal.
-Hali Elena!-mosolygott rám kedvesen.
-Hát te? Egy ideje nem jártál nálunk.-kezdte a beszélgetést Matty.
-Jeremy és én, egy ideje nyomózgattunk a családfája körül.A nagybátyjának volt egy féltve őrzött titka, amit senkinek sem mondott el.Vérfarkas volt.Több, mint vérfarkas.Hibrid volt.Ő indította a hibridek vérvonalát.A hibridek átka apáról fiúra száll.Jeremy apja színtiszta vámpír volt, így ő nem volt hibrid.De miután megszületett Jeremy, a szülei észrevették rajta a hibrid jeleket.-konzultálta Bonnie.
-És, és egy ideje teliholdkor olyan érzésem támad, mintha a hold a hatalmába kerített volna.-mondta

Jeremy.
-Összegezzük! Szóval Jeremy egy hibrid? Akire Klaus vadászik?-vettem a lényeget.
-Ahogy mondod!-mondta Jer.
-Klaus-nak semmiképp sem szabad megtudnia!-szólt Damon.
-Ha megtudja, nekünk végünk!-mondta Car.-Elvégre, Klaus annak örül, hogyha minél több hibridje van.Akikből egy egész hadsereget készít, és megölet vele minden embert!
-Erre magunk is rájöttünk, Caroline!-forgattam meg a szemem.
-Csak mondom!-rántott vállat.
-És ha, megtörnénk a hibrid átkot?-vetettem fel az ötletet.
-Ezt hogy érted?-nézett rám Jer.
-Tény, hogy nagy munka, és erőfeszítés kell hozzá, de szerintem megoldható lenne.És ismerek valakit, aki a saját hibridátkát törte meg.A neve Ruth.Bár, évek óta nem beszéltünk.És abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán Mystic Falls közelében él e még.Mindig is kalandvágyó típus volt.-magyaráztam a tervemet.
-Beszélnél Ruth-al? Hogy segítsen?-kérlelt Bonnie.
-Meglátom mit tehetek!-egyeztem bele.
-De kell egy hely, ahol letudjuk láncolni Jer-t!-világosított fel Phoebe.
-Mit szóltok a régi Lockwood pincéhez?-ötletelt Ric.-Évezredek óta nem járt ott senki!
-Ráadásul fejből tudom az utat odafelé!-mondta Bonnie.
-Mondom  a tervet! Bonnie és én elmegyünk megnézni a pincét, míg ti megpróbáljátok kiötleni, hogy is törjük meg az átkot! Esetlegesen, hogyha Ruth-ot nem érném el!-vázoltam fel a gondolatomat.

A többiek előszeretettel támogatták az ötletet.Így Bonnie elirányított az erdő legeldugottabb mélyére, ahol a régi Lockwood pincét találtuk.Ha beléptünk, rögtön láncokat találhattunk, meg persze rácsos ajtókat.Minden megfelelt a célnak, tehát eldöntöttünk.Tökéletes lesz, az átok megtörésére.
-Hihetetlen, mennyire eldugták ezt a pincét nem?-mondtam.
-De igen.Vajon miért?-gondolkodott el Bonnie.
Amikor kiértünk, már nem voltunk egyedül.Klaus várt ránk.
-Kiket látnak szemeim? Csaknem két vámpír cafka? Oh bocsánat, boszorkány és egy vámpír cafka!-vigyorgott gúnyosan Klaus.
-Klaus!-sziszegte Bonnie, majd a varázserejével megakadályozta, hogy nekünk rontson.
-Meglepően sokat fejlődött a varázserőt kis Benett boszorka.Ha már a meglepő dolgoknál tartunk, mit kerestek ti itt? Tudtommal semmi dolgotok nincs erre!-mondta Klaus.
-Semmit, amihez közöd lenne!-flegmáztam, majd a kocsihoz indultam.
-Ch, szánalmas vagy Elena Gilbert! Vagy mondjam inkább, Elena Bell? Az anyád nagy ribanc volt.Bárkivel összefeküdt, akit csak meglátott az utcán.Talán még velem is!-feszegette a határokat Klaus.
-Ne beszélj így az anyámról!-förmedtem rá.-A lába nyomába sem érhetsz!
-Menjünk, Elena! Láthatóan csak provokálni akar minket!-nyugtatott Bonnie.
Nem szóltam semmit, csak beültem a kocsiba.Túl mérges, és ideges voltam, hogy bárhová is elvezessek, ezért Bonnie vette át a volánt.


Otthon sem tudtam igazán lenyugodni, de egy fokkal jobb volt, mikor kiadtam magamból a dühöm egy részét.Már holnap elkezdjük megtörni a hibrid átkot.Bonnie ideges, hisz fél.Hogy mitől fél? Hogy Jeremy vesztét a hibridátok fogja okozni.
-Gyűlölőm Klaus-t, gyűlölőm Klaus-t!-kántálta Bonnie.
-Mint mindenki más, ezen a föld nevezetű bolygón!-mondtam unottan.-Holnap beszélek Ruth-al, és szólok mire jutottam!
-Köszönöm!-ölelt magához, mire én csak elmosolyodtam.
Most egy amolyan Damon támogatásra lett volna szükségem, tehát gőzerővel kezdtem el keresni a férjemet.Tűvé tettem érte az egész házat.Végül az udvaron találtam meg, ahogy bámulta a csillagokat.
-Már kerestelek!-adtam tudtára.
-Hiányoztam?-vigyorodott el.
-Nagyon is!-ültem le mellé, és a vállára hajtottam a fejem.
Idekint nagyon hideg volt, és a szellő nagyon meg is csapott, melynek a didergésem lett az eredménye.
-Fázol?-csókolta meg a homlokom.
-Egy kicsit.-válaszoltam.-De nem vészes!

-Hallottam elengedted Rebekát arra a bulira.Nem kockázatos ez egy kicsit?
-Már miért lenne az? Abban egyeztünk meg, hogy mindent megteszünk, hogy normális élete legyen.És ez is beletartozik.
-Ha te mondod!-rántott vállat.
-Mire jutottatok? Tudod, Jeremy-vel!-kérdezősködtem.
-Semmire! Szó szerint.Nem tudom mihez kezdhetnénk!
-Megfogjuk oldani.Ebben biztos vagyok!
-Szeretem, hogy ilyen magabiztos vagy!-mosolygott.
-Szeretlek!--bújtam közelebb hozzá.
-Szeretlek!
-Mindennél jobban?
-Még annál is jobban!-nevetett halkan.-Nincs kedved egy közös fürdőhöz?
-Már hogyne lenne?-örvendtem.
A fürdőkádban már a víz benne volt, csak egy kicsit fel kellett melegíteni.Sorra kerültek le rólunk a ruhadarabok.Felbontottunk egy üveg pezsgőt, és italozgatni kezdtünk.
-Mondtam már, hogy ezeket az estéket szeretem a legjobban?-törte meg a csendet Damon.
-Én is imádom őket.Elterelik a figyelmemet minden rosszról!
-Nem szeretném hangoztatni, de nekem jutott eszembe, hogy fürödjünk együtt!-húzta ki magát
Damon.
-Gondoltam hogy megfogod említeni!-kuncogtam.
-Apa!!-kiabálta Rebeka.-Gyere mesét olvasni!
-És, megszakadt a mámor!-forgatta szemét Damon, majd kiszállt, és maga köré tekert egy törölközőt.
-Mindjárt jövők vissza hozzád, gyönyörűm!-dörzsölte össze orrunkat.